Bár az Apple múlt hónapban bejelentette asztali gépe, az új Mac Pro előlapi borítását furcsa kialakítása miatt már a kezdetektől fogva sajtreszelőnek csúfolta az informatikai a sajtó, a napokban kiderült, hogy ez a név találóbb, mint elsőre gondolnánk. Egy youtuber ugyanis kipróbálta, hogy az tényleg képes lenne -e a szóban forgó tejtermék aprítására - és kiderült, hogy bizony igen.

Az illető a kísérlethez nem tudott egy valódi Mac Pro előlapot igénybe venni, hiszen a gépet egyelőre csak előrendelni lehet. Ugyanakkor egy CNC-gép segítségével elkészítette a szóban forgó lemez mintázatának egy szinte tökéletes másolatát, amivel így már el tudta végezni az említett kísérletet.

Ennek ellenére a videóból kiderül, hogy a pizzafeltét-készítéshez inkább ne az új Mac Pro-t vegyük majd első a konyhaszekrényből - és nem csak azért, mert azt már alapkonfigurációban is várhatóan jóval 2 millió forint felett fogja adni az Apple.