A hétvégén a NASA-nak újabb sikeres tesztet sikerült végrehajtania a február közepén a Perseverance marsjáróval együtt a vörös bolygó felszínén landolt Ingenuity helikopterével. Ezzel igen jó irányban látszik folytatódni a szerkezet eredetileg rosszul indult története.

Főleg, hogy a mostani, sorban a harmadik repülés során az Ingenuity olyan manővereket is sikeresen hajtott végre, amiket még a Marsra indulása előtt, a Földön sem teszteltek le vele. Így például a helikopter oldalirányban is mozgásokat végzett, méghozzá a videó tanúsága szerint elképesztő precizitással.

Így úgy tűnik siker koronázta a NASA mérnökeinek munkáját, akiknek a hónap elején teljesen át kellett írniuk az Ingenuity szoftverét, miután egy végzetes hibára derült fény abban. Ezen a héten egyébként akár két további alkalommal is felszállhat majd a marshelikopter, amik során akár 600 méteres magasságba is felemelkedhet majd.