Az Nvidia a napokban egy olyan új technológia kifejlesztését jelentette be, ami drámai mértékben felgyorsíthatja a létező tárgyakat vagy személyeket ábrázoló 3D-s modellek készítésének folyamatát. A hagyományosan erre használt, jóval lassabb lézeres vagy mérőkaros eljárással szemben ugyanis a cég új eljárása mindössze pár fotóból és szinte egy szemvillanás alatt képes előbbieket elkészíteni.

Az NeRF mesterséges intelligencia segítségével építi fel a teret a fotókból, amiknek ugyan különböző szögekből kell készülnie, de még így is jóval szerényebb az eszközigénye, mint a hagyományos 3D-s digitalizáló eljárásoknak. Ráadásul sokkal gyorsabban is működik annál, ugyanis csak pár másodpercre van szüksége a kameraállások megismeréséhez, amit követően az azokból származó képekből a másodperc századrésze alatt képes a 3D-s színteret felépíteni, illetve frissíteni.

Ez azt jelenti, hogy akár videók valós idejű 3D-be kódolására is használható lehet majd, ami teleprezentációs megoldásokban juthat fontos szerephez.