Amerikai és német kutatók a közelmúltban számoltak be arról, hogy kidolgoztak egy olyan új robot, ami képes szinte bármilyen ruhadarab összehajtogatására olyan formára, ahogyan azt szekrényekben és polcokon szoktuk tárolni. Bár erre alkalmas gépi megoldások már korábban léteztek, az új szerkezet egy nagy előnnyel rendelkezik azokhoz képest.

Ez pedig az, hogy a robot bármilyen kezdeti állapottal megbirkózik - azaz, nem kell neki a ruhát előre kiteríteni, hanem azt kvázi összegyűrve is oda lehet dobni neki, ő pedig ennek ellenére össze tudja hajtogatni azt - persze csak miután először kiterítette azt, amit viszont intelligensen végez el. Ezen kívül méretbeli és apróbb fazoneltérések sem jelentenek gondot neki, mert pontosan látja és fel tudja a ruhadarab dimenzióit és állapotát mérni.

A robot egyelőre még viszonylag lassan boldogul a feladattal egy emberhez képest, de ha figyelmbe vesszük, hogy ő ezt napi 24 órában, a hét minden napján képes folyamatosan csinálni, könnyen lepipálhatja teljesítményben humán társait.