A napokban egy zseniális kis klip került fel a netre, aminek alkotója azt mutatja meg, hogy miként is nézhetett volna ki a Futurama akkor, ha nem egy rajzfilm-, hanem egy élőszereplős sorozat formájában került volna megvalósításra, méghozzá az 1980-as évek dark fantasy filmjeinek stílusában.

Bár az alkotó nem árulta el, de erős a gyanúnk, hogy a karakterek megalkotásához valamelyik mostanság felkapott, mesterséges intelligencia-alapú képgenerátort használta fel. Ami persze a dolog szórakoztató-értékből nem von le - sőt, igazából előrevetíti azt, hogy a koncepció egy ponton a jövőben bárki által megvalósítható lesz, ha a MI-alapú tartalomgenerálás eléggé előrehaladott állapotba kerül majd ehhez.

A Futurama előszereplős feldolgozására egyébként korábban is láttunk már példát, de a mostani videóban szereplő karakterek valahogy jobban kidolgozottnak tűnnek annál.