A Disney a hétvégén újabb előzetest adott ki az alig másfél hét múlva induló Ahsoka sorozatához, amiben ezúttal két nem várt, de mindenki által ismert karakter is feltűnik. Ezek nem mások, mint Anakin Skywalker - aki egykor Ahsoka mestere is volt -, valamint Darth Vader, akivé a korábbi jedi az előzményfilmek szerint átalakult.

A trailerből sajnos nem derül ki pontosan, hogy milyen szerepük is lesz az új sorozatban, mert régebbi filmekből kivágott képkockákkal jelennek meg, de maga a tény, hogy felbukkannak egyértelművé teszi, hogy ott lesznek az Ahsoka-ban - sőt, elég valószínű, hogy friss jeleneteket is láthatunk majd velük.

Azzal kapcsolatban, hogy az Anakin Skywalkert az előzményfilmekből kettőben is alakító Hayden Christensen ismét visszatér majd ikonikus szerepéhez, éve óta keringtek pletykák, de mindeddig nem volt egyértelmű, hogy milyen formában. Most úgy tűnik, hogy az Ahsoka-ban fog majd felbukkanni - de, hogy tényleg így lesz -e, azt csak augusztus 23-ától kezdődően fogjuk majd megtudni.