Bár nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoftnak még a kvázi következő Windows-t, a Windows 12-t sem akaródzik nagyon bejelentenie, egyesek agya már azon jár, hogy miként is nézhetne majd ki a redmondi operációs rendszer-család az arra rá következő tagja.

Közülük most az egyik elkészített egy videót, amiben megmutatja: szerinte hogyan lenne jó átalakítani a rendszer felhasználói felületét és működését a Windows 13-ban. Bár a koncepciótervben nyomokban felismerhetők a korábbi Windows-ok - köztük a Windows 11 - stílusjegyei is, az illető nyilván úgy gondolja, hogy a Microsoft inkább a macOS irányába mozdulhat majd el - mivel, hogy tervében a Windows 13 megjelenése leginkább az almás rendszerére hasonlít.

Ráadásul a klip alapján úgy tűnik, hogy szerinte Redmond nem csak az alaprendszer legfőbb elemeit, de még a Kék Halál Képernyőjét (BSOD) is alaposan átdolgozza majd az új Windows-ban - amire mi (ahogy a videóban látott többi új ötlet megvalósítására sem) mi nem nagyon vennénk mérget.