Csütörtökön ismét látványos - bár nem tervezett és várt - "tűzijátékban" gyönyörködhettek azok a floridai lakosok, akik megfelelő időben tekintettek fel az égre. Ott ugyanis megint felrobbant Elon Musk SpaceX nevű cégének űrhajója, mielőtt egyáltalán az űrbe ért volna.

A Starship a felszíntől mintegy 144 kilométerre került bajba, amikor is először elvesztették a kapcsolatot vele, majd annak hajtóművei leálltak, végül elkezdett pörögni, és darabokra szakadva hullott vissza a Földre. Az egységnek eredetileg az Indiai óceánban kellett volna landolnia, de ennek a közelébe sem jutott el.

Közel másfél hónappal ezelőtt pontosan ugyanígy járt a SpaceX Starship-je, akkor szintén fényesen világító darabkáival beborítva az eget a robbanás helyén. A cég egyetlen vígasza az lehetett, hogy ahogyan akkor is, most is sikerült elkapnia az első gyorsítófokozatot kilövőállomásával - így a kudarc nem volt teljes, csak igen magas százalékos.