Egy kínai startup a hétvégén egy rendkívül látványos videót töltött fel egy, igazából sikertelenül zárult rakétakíséretléről. Ennek lezárásaként ugyanis a Nebula-1 nevű, az űrből visszatérő egységnek simán le kellett volna szállnia egy célplatformra - ami azonban nem sikerült maradéktalanul neki.

Bár a startup a maga részéről valószínűleg nem örült ennek, de mi viszont így egy fantasztikusan látványos, akciófilmbe illő jelenetet kaptunk az eseményről, aminek folyamatát egy drón rögzítette. A rakéta gyakorlatilag éppen a földetérés előtt robbant csak fel - az alóla és belőle kitörő lángtenger úgy borította be, mintha csak egy számítógépes animációt láttunk volna.

A cég egyébként lényegében egy olyan szállítórendszert próbál kidolgozni, mint Elon Musk SpaceX-je is, aminek rakétái a maguk idejében szintén hasonló módon végezték, csak jellemzően nem ennyire közel a leszálláshoz, hanem sokszor még messze a levegőben, mert irányításuk már ott végzetes hibát szenvedett, ami miatt vagy maguktól felrobbantak, vagy direkt önmegsemmisítésre utasították őket, hogy ne kontrollálatlanul csapódjanak a földbe, potenciálisan emberéleteket veszélyeztetve a kilövési pont közelében.