Úgy tűnik, hogy 40 év után folytatást fog kapni minden idők egyik legkultikusabb sci-fi paródiája, az Űrgolyhók. Ezt nem más, mint az eredeti film írója és rendezője, Mel Brooks jelentette be, aki persze a Yoda-ról mintázott Yoghurtot és Skroob elnököt is játszotta az első filmben.
Azt, hogy pontosan miről is fog szólni a nemes egyszerűséggel csak Űrgolyhók 2-nek elnevezett új film, egyelőre nem tudni. Ugyanakkor az elmúlt négy évtized során mind az első filmet ihlető Star Wars, mind számos másik sci-fi franchise rengeteg folytatásrészt kapott - így bőven lesz honnan meríteni ötleteket, illetve kifigurázni jeleneteket az új filmben is.
Az Űrgolyhók 2 a tervek szerint 2027-ben, az eredeti film bemutatásának 40. évfordulója környékén fog a mozikba kerülni.


