Bill Gates, a Microsoft egykori alapítója és egyik jelenlegi vezetője a szoftverkonszern irányításán túl számos más, elsősorban tudományos fejlesztéssel is foglalkozik, illetve támogatja ezeket alapítványán keresztül.

Ezek egyike egy olyan berendezést állított elő, ami képes a szennyvízből tiszta vizet és elektromos áramot előállítani. Utóbbiakat olyan jól teszi, hogy a saját maga üzemeltetéséhez szükségesen túl még plusz energiát is termel, az előállított víz pedig akár emberek által is iható minőségi szintet üt meg.

Azt, hogy ez mennyire így van, maga Gates demonstrálta, aki kortyolt párat a gépből kicsorgó, teljesen tiszta folyadékból.