Bill Gates, a Microsoft egykori alapítója és elnöke a héten interjút adott a Vox magazinnak, amelyben többek között arról beszélt, hogy milyen potenciális katrasztrófahelyzetek fenyegeti az emberiséget, illetve végső soron ő magát is.
Bár az 59 éves filantróp szerint sokan félnek az olyan dolgoktól is, mint egy nukleáris háború kitörése vagy egy óriási aszteroida becsapódása a Földbe, ezen világvége-szituációk bekövetkezésére valójában szerinte igen kevés esély van.
Ezzel szemben egy az Ebolánál is sokkal rosszabb világméretű járvány kitörésének még az ő életében 50-50% esélyt adott az utóbbi évtizedben egészségügyi kutatásokra több milliárd dollárt adományozó szakember.
