A napokban lett kerek 25 éves az az amerikai és az európai űrkutatási hivatalok együttműködésében létrejött SOHO program, aminek feladata a Nap tevékenységeinek megfigyelése tudományos elemezések és kutatások céljára. Az évforduló alkalmából a NASA most kiadott egy olyan videót, ami egyetlen, közel 50 perces felvételben megmutatja központi csillagunk elmúlt 22 évnyi teljes aktivitását.

A videóban a Nap maga kitakarásra került (ezt még az azt figyelő ún. koronagráfok teszik meg, hogy az ne vakítsa el őket), körülötte azonban pontosan lehet látni a napkitöréseket - azaz, amikor a Nap óriási anyagmennyiségeket lök ki magából az őt körülvevő tér irányába.

Az ebből származó részecskék egyébként azok, amik a Földön a sarki fényt okozzák, de ha az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben érkeznek, minden elektronikus berendezést tönkretevő lökéshullámokat is generálhatnak az elektromos hálózaton.