Nem tudjuk, hogy pontosan mit szívtak a KFC és a Cooler Master tervezői, amikor a fenti videón látható gép ötlete kipattant az agyukból, de az biztos, hogy a gondolatot tett követte. A két cég együttműködésében ugyanis elkészült a világ első olyan, játékosoknak szánt gépe, ami egy beépített rántottcsirke-melegítővel is rendelkezik.

A KFConsole-nak elnevezett masina koncepciója első hallásra igencsak furán hangzik, a másik oldalon ugyanakkor rendkívül logikus is. Azzal ugyanis, hogy beépítettek egy rántottcsirke-melegítő rekeszt a masinába, az abban a játék során keletkező igen komoly mennyiségű hőt sikerült újrahasznosítaniuk a tervezőknek; valamint egyben azt is megoldaniuk, hogy a gamereknek ne kelljen némi nasiért a játék közben a gép mellől felállni.

A fáma nem szól arról, hogy a szerkezetet hol és mennyiért lehetne megvenni, így a KFConsole esetében úgy tűnik, hogy - nem túl meglepó módon - inkább csak egy PR stuntról, mint egy valódi termékről van szó.