A hagyományosan a legújabb kütyüket szétkapós videóiról ismert iFixit a napokban egy rendhagyó videót posztolt YouTube-csatornájára, amit ugyanakkor mindenkinek érdemes megnéznie. Ebben ugyanis a cég munkatársai azt mutatják be, hogy miért ne bánjunk mostohán eszközeink akkumulátorjaival - illetve, hogy mi fog történni, ha mégis megtesszük azt.
Az akkuk ugyanis igen veszélyessé tudnak válni, ha olyan fizikai behatások érik őket, amiknek már nem tudnak ellenállni. A bennük tárolt - sokak által nem is gondolt mennyiségű - energia ilyenkor ugyanis rendkívül rövid idő alatt kezd el felszabadulni, ez pedig gyulladáshoz, sőt, robbanáshoz is vezethet.
Bár a videóban nyilvánvalóan szándékosan okozzák az ilyen reakciókat kiváltó sérüléseket az akkuknak, jó fejben tartani, hogy ezek és hasonlók véletlen balesetek folytán is bekövetkezhetnek. Ráadásul igazából mivel minden sérülés egy láncreakciót indít el, ezért sokkal kisebb sérüléseknek is komoly következményeik lehetnek - így mindenképpen érdemes tisztelettel bánnunk a szóban forgó alkatrészekkel.
