A Paramount a hétvégén kiadta az első előzetest azon, érkezőben lévő új filmjéhez, ami elsősorban a kalandjátékok szerelmeseinek figyelmére tarthat majd számot - ugyanakkor mások számára is jó szórakozásnak ígérkezik. A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület ugyanis nem látszik túl komolyra venni a figurát - annyira, hogy aki csak egy jó vígjátékra vágyik, de amúgy semmit nem tud a D&D-ről, az is simán beülhet majd megnézni azt.
Legalábbis így tűnik ez a frissen megjelent trailer alapján, amiben a fantáziavilág elemei: sárkányok, mágia és persze szörnyek mellett elsősorban a humor látszik dominálni. A produkció amúgy elég színvonalasnak néz ki, amit a szereplőgárda is jelez, ahol a főszerepekben Chris Pine mellett Michelle Rodriguez, valamint Hugh Grant is feltűnik.
A Paramount a filmet csak 2023 márciusában tervezi bemutatni, így addig biztosan látunk majd még pár trailert hozzá, amikből vélhetően ki fog derülni valami a film történetéből is.
