Bár Larry Page-t legtöbben mint a Google - illetve újabban annak anyacége, az Alphabet - elnökeként ismerik, a milliárdos informatikus valójában számos másik vállalkozásban is jelen van. Ezek között van egy Zee.Aero nevű startup is, ami egy repülő autót épít - és aminek prototípusát a napokban kaphatták lencsevégre egy eldugott kis reptéren.

Az ott látott és a fenti videón rögzített szerkezet felépítése ugyanis kísértetiesen hasonlít abban a szabadalomban található rajzra, amit a szóban forgó vállalkozás pár éve nyújtott be repülő autója ötletének levédésére. Ráadásul a szerkezet a beszámolók szerint működés közben képes volt egyhelyben is lebegni, az általa kibocsátott zaj pedig alapvetően eltért - és jóval szerényebb volt - a hagyományos repülőkétől.

A Zee.Aero maga persze semmit nem volt hajlandó nyilatkozni a témával kapcsolatban, és a reptér illetékesei is azt mondták, hogy tiszteletben tartják a cég szándékait. A startup magáról csak annyit honlapján, hogy egy olyan új módszer kifejlesztésén dolgozik, ami szerinte forradalmasítani fogja a szállítást.