Bár a Microsoft már több mint fél egy évtizeddel ezelőtt végleg "elkaszálta" okostelefonos rendszerét, a Windows Phone-t (majd később a Windows Mobile-t), annak egykori felhasználói közül vélhetően sokan még mindig szomorú szívvel gondolnak vissza arra. Ők valószínűleg még szomorúbbak lesznek a fenti videótól, ami azt mutatja meg, hogy milyen jól is nézhetne ki ma a szoftver, ha a redmondi cég még mindig munkálkodna annak fejlesztésén.

A Windows Phone 11 lényegében a Windows Phone egy olyan frissítését képezi, amibe belegyúrták a Windows 11 újításait. Ez magában foglalja a világosabb és lekerekített formák által jellemzett felhasználói felület mellett a szintén új Start menüt is (ami itt ugye Launcher-ként jelenik meg). Az pedig, hogy a rendszer a dark módot is támogatja, már szinte magától értetődőnek tűnik.

Természetesen a Windows Phone 11 a valóságban nem létezik, mindössze egy designer műve - de nekünk kevés kétségünk van afelől, hogy még a Microsoftnál is azok, akik látják, komolyan sajnálják, hogy nem dolgozhatnak maguk is rajta, jelenleg is.